Ma is élménydús napot zártunk. Kirándulóinkkal a mai úticélunk a Budai-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, a János-hegyi Erzsébet-kilátó és a Normafa játszópark volt, s közben kipróbáltuk, milyen libegővel utazni.
A vasútfelújítás és más budapesti munkálatok ellenére időben megérkeztünk a Libegő zugligeti állomásához. Kétszemélyes ülőalkalmatosságokban utaztunk, amik kertek fölött haladnak, s lábainkkal a fák lombkoronáját is megérinthettük, ez kirándulásunk egyik legizgalmasabb része volt. Onnan egy kevés pihenő után meghódítottuk fővárosunk legmagasabb pontján (527m magasan) lévő Erzsébet-kilátót, ahonnan ráláttunk a Pilisre, a Visegrádi-hegységre, de egy kicsit a Börzsönyből, a Gödöllői-dombságból is láttunk, kelet felé a Pesti-síkság, s nyugat felé halványan a Gerecse elődombsága is kirajzolódott.
Az erdős utak szerencsére sok árnyékot adtak, így viszonylag gyors tempóban értünk a Normafához, itt hosszabban pihentünk, s akinek még volt energiája, a játszóparkban kipróbálhatta magát.
Visszafelé a Libegő tán még nagyobb siker volt, hisz Budapest panorámája a lábunk alatt hevert.
A melegtől kissé bágyadtan, de újabb szép élményekkel gazdagabban értünk haza.
Bajusz-Gajdics Ágnes, Podhorszki Erzsébet, Tagscherer Ágoston
További képek a Galériában.

