A 2026-os Európai Autómentes Napot szeptember 22-én, kedden rendezték meg. Az esemény az Európai Mobilitási Hét zárónapja, amely idén a „Mobilitás mindenkinek” jelszóval zajlott. Ehhez a naphoz iskolánk Diákönkormányzata idén is csatlakozott: arra biztattuk a diákokat, hogy aki csak teheti, autó helyett válasszon más módot az iskolába érkezéshez.
A programot ezúttal is a diákönkormányzatosok vitték el az osztályokhoz: ők tájékoztatták társaikat a kezdeményezésről, majd összegyűjtötték azt is, ki hogyan érkezett aznap az iskolába. Így minden felsős osztály részese lehetett a közös akciónak.
Sokan érkeztek gyalog, kerékpárral vagy rollerrel, a távolabbról jövők pedig buszt vagy vonatot választottak. Az osztályok eredményeiket plakátokon összesítették, amelyeken jól látszott, milyen sokféleképpen lehet autó nélkül is közlekedni.
Egyetlen autómentes nap persze nem változtatja meg a világot, de arra éppen elég, hogy egy kicsit másképp gondoljunk a mindennapi közlekedésünkre. Ha pedig időnként az autó helyett a sétát, a biciklit, a rollert vagy a tömegközlekedést választjuk, már tettünk is valamit a környezetünkért. 🌍💚
A képen a legszebben sikerült plakát, a 8.a osztály munkája látható.
Megyesi Ilona
DMS tanár

