Deutsche Nationalitätenschule Werischwar
 
Őszi osztálykirándulások

Őszi osztálykirándulások

Az 1.a és 1.b osztály a helyi Kálvária dombra kirándult. Az idő csodaszép, a hangulat örömteli volt. Megfigyeltük az itt található védett növényeket, megismerkedtünk a túrázás alapszabályaival is. Jó időben, közös játékkal, jó hangulatban telt a délelőtt. Első közös kirándulásunk nagyon jól sikerült, sokáig emlékezni fogunk rá.

   

A 2. a és 2.b  osztály izgalmas tanulmányi kiránduláson vett részt a Minipoliszban, ahol a gyerekek játékosan ismerkedhettek meg a felnőttek világával. Kipróbálhatták különböző szakmák szerepeit, mint például a tűzoltó, bolti eladó, orvos. A nap végére élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva tértek haza.

 

A 3. évfolyammal szeptember elején Budapestre kirándultunk, ahol a Fővárosi Állat-és Növénykertet látogattuk meg. Az állatkertben Norbi bácsi, mint zoopedagógus kalauzolt végig minket, rengeteg érdekes dolgot megtudtunk tőle és olyan helyeket is megmutatott, amiket még sosem láttunk. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték az állatokat, különösen a fókashow-t. A séta során sok érdekességet tanultunk az állatok életéről és élőhelyéről. Láttunk cápákat, simogattunk kecskéket és nyuszikat és a végén egy játszóterezéssel zártuk a napot. Mindenki nagyon jól érezte magát, élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva tértünk haza.

 

A 4.évfolyam idén vonattal Esztergomba kirándult, ahol rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Elsőként a Duna Múzeumba mentünk, ahol érdekes kiállításokat láttunk a víz világáról. Kipróbáltuk az interaktív eszközöket, megtanultuk, hogyan működik egy vízimalom, és sok új dolgot tudtunk meg a Duna folyóról és a víz fontosságáról.  Ezután megtekintettük a  Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházat az altemplomtól a kincstáron át a kupoláig. Végül minden gyereknek sikerült leküzdenie a félelmeit, és a 413 lépcső megtétele után végig mert menni a kupola körüli kilátón. A vasútállomásra kisvonat vitt minket, melynek útja során megnézhettük Esztergom belvárosát. Sok élménnyel és új ismerettel tértünk haza. Ez a kirándulás igazán emlékezetes marad számunkra!

 

Az 5. a osztály a Csodák Palotájában járt, ahol különböző kémiai kísérleteket végzett, majd egy fizika előadás aktív résztvevője volt. Nagy élvezettel próbálták ki a különböző tudományos játékokat.

Az 5.b osztály a Csodák Palotáját fedezte fel. Miután a csapatok kiszabadultak a szabadulószobákból, a tanulók örömmel fedezték fel a különböző állomásokat. A programot az Öveges színpadi show zárta.

A hatodik évfolyamnak idén sikerült az, ami korábban még a török seregnek sem: a gyerekek bevették az egri várat! A két osztály vonattal utazott a hevesi megyeszékhelyre, ahol a tanulók a történelmi emlékhelyet bejárva múzeumpedagógiai foglalkozásokon is részt vettek.

A napot a Gárdonyi-emlékházban zártuk, ahol az író egykori otthonában ismerkedhettek meg a diákok az idei tanév kiemelt olvasmányának szerzőjével.

  

A 7.a osztály Szentendrén töltötte a napot. A Városi Tömegközlekedési Múzeumban minden lehetséges régi járműre felszálltunk. A szabadtéri „szabadulószoba” feladatait rendületlenül követtük, közben megismerve a város érdekességeit is. A Mikrocsodák Múzeumában és a Szamos Marcipán Múzeumban elképesztő alkotásokat láttunk. A zord időjárás ellenére egy nagyon jó hangulatú napot zártunk.

A 7.b osztályt az esős időjárás szerencsére nem akadályozta a kirándulásban. Budapesti utazásunk állomásai közül az első az Illúziók Múzeuma volt, ahol a gyerekek megismerkedtek a fénytöréssel, a tükörszobával és sok más szemeket becsapó illúzióval.

Sétáltunk a belvárosban, a Szent István Bazilikánál és a Rakparton, megismerték a Cipők emlékhely történetét, majd József Attila szobránál is időztünk. Másik állomásunk a Parlament-látogatás volt, s még a koronaőrség őrségváltását is megnézhettük, a korona mellett természetesen az egykori felsőház üléstermét is megcsodálhattuk. S hogy ne maradjunk éhesek, egy gyorsétterem kínálatából is válogattunk.

A 8. a osztály felejthetetlen napot töltött az MTVA látogatóközpontjában: a diákok belekóstoltak a tévézés világába, saját bőrükön próbálták ki a stúdiózást és a szinkronizálást, miközben a kulisszák mögötti titkokba is bepillantást nyertek. A nap végén pedig még a falmászás izgalmait is átélhették.

A 8.b-vel látogatást tettünk Komáromban a Monostori Erődben. Megismertük történetét és bejártuk egy nagy részét, majd Tatára mentünk a Fényes Tanösvényre mely az ország egyik legismertebb és legszebb útvonala. Utunk során mocsaras vidéken, lápréteken és források fölött haladtunk.