Deutsche Nationalitätenschule Werischwar
 
DÖK tervek – a DÖK új elnöke

DÖK tervek – a DÖK új elnöke

Új tanév, új ötletek, új lendület!

Alig kezdődött el a tanév, a Diákönkormányzat máris munkához látott. Az idei csapat tele van tervekkel, ötletekkel és lelkesedéssel – úgy tűnik, eseményekben idén sem lesz hiány!

A tanév első napjaiban minden osztály megválasztotta DÖK-képviselőjét, így hamar összeállt az a csapat, amely az év során diáktársait képviseli, és aktívan részt vesz az iskola közösségi életének szervezésében.

A Diákönkormányzat tagjai: Cser Boglárka és Szabados Lilla (5.a), Márki Jázmin és Mihalovics Gerda (5.b), Káplán Albina és Csengődi Lilien (6.a), Karl Zita és Petrozsényi Kitti (6.b), Majoros Emma és Molnár Norina (7.a), Koplányi Olivér és Órai Lola (7.b), Uszkai Orsolya és Weingartner Máté (8.a), Csenki Dániel és Ziegler Péter (8.b)

Az első DÖK-gyűlésen rögtön belevetettük magunkat a tervezésbe. Összegyűjtöttük az előttünk álló tanév programötleteit, felelevenítettük a jól bevált hagyományokat, és természetesen számos új elképzelés is előkerült. A dökösök ezúttal sem fogták vissza a fantáziájukat: sok kreatív, vidám, néha egészen meglepő javaslat született. A tervek szerint szinte minden hónap tartogat majd valamilyen kisebb-nagyobb közösségi programot.

Az év elejének egyik fontos feladata a DÖK-elnök megválasztása is. Az elnökjelöltek már készülnek a választásra, mi pedig közösen átbeszéltük a kampány és a választás menetét, valamint az előttünk álló legfontosabb teendőket.

Már az első találkozás alkalmával kiderült, hogy igazán aktív és lelkes csapat gyűlt össze. Az ötletekből nincs hiány, a jó hangulat pedig már most adott. Reméljük, hogy mindez egy mozgalmas, vidám és élményekben gazdag tanévet ígér az egész iskola számára!

Megválasztottuk diákönkormányzatunk új elnökét

Iskolánkban évek óta hagyomány, hogy szeptemberben a tanulók titkos szavazással választják meg a diákönkormányzat elnökét. Az idei tanév egyik első fontos közösségi eseményére 2026. szeptember 17-én került sor, amikor a 3–8. évfolyamos diákok adhatták le voksukat.

A választás megszervezésekor most is fontosnak tartottuk, hogy a diákok ne csak halljanak a demokrácia alapelveiről, hanem a gyakorlatban is megtapasztalják azokat. A titkos szavazás, az egyenlő esélyek biztosítása és a közös döntés mind hozzájárul ahhoz, hogy tanulóink megtapasztalják: véleményük számít, és részvételükkel ők maguk is alakíthatják iskolai közösségünk életét.

Ebben a tanévben három tanuló vállalta a megmérettetést: Weingartner Máté, Ziegler Péter és Órai Lola. 🙋 🙋 🙋

A szavazás lezárása után a 7. órában került sor a voksok összeszámlálására a Stúdióban. A szavazatszámlálásban Uszkai Orsolya (8.a), Káplán Albina (6.a) és Koplányi Olivér (7.b) vett részt. Köszönjük lelkiismeretes munkájukat, valamint azoknak a DÖK-tagoknak a segítségét is, akik a nap folyamán a szavazás lebonyolításában működtek közre!

A szavazatok összeszámlálása után hamar kiderült, hogy ezúttal igazán egyértelmű döntést hozott a diákság: a 2026/2027-es tanévben iskolánk diákönkormányzatának elnöke Weingartner Máté, a 8.a osztály tanulója lett. 👏

Gratulálunk Máténak a megválasztásához! Sok jó ötletet, lelkesedést és eredményes munkát kívánunk neki – no és persze egy olyan DÖK-ös tanévet, amelyre majd mindannyian jó szívvel emlékezhetünk!

Köszönjük Péternek és Lolának is, hogy vállalták a jelöltséget, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy valódi választási lehetőség legyen a diákok előtt.

Köszönjük minden tanulónknak, aki szavazatával részt vett a döntésben!

Megyesi Ilona
DMS tanár